Szóval tekertünk. Három 30-as faszi.
Ránézésre már talán nem olyan ilyesztőek, mint annak idején, amikor megláttál kalákában vonulva a romkocsmás budapesti estében.
Talán annál már 30évesebbek vagyunk.
Én kopaszabb, G hasasabb, Marcit meg nem ismered. Vékony srác újpestről, enyhén kolerikus alkattal, szabályos, kisebb férfitesttel.
Toltuk a 28.7C-s melegben a bringát, pattogtak a Római murvakövei, Gábor pedig monológban volt a Graphisoft Parkkal és korábbi állásinterjúival kapcsolatban. Én egy hete először tudtam keményet szarni, ezért a puszta létezés, a hascsikarás nélküli semmilyenség, és az első nyári hétvége bűvöletében hallgattam; hallgattunk Marcival. Nem tudom, az ő fejében mi járhatott, de nem lehet folyton Gábort figyelni, mert mindig annyira mondja a magáét, és annyira nem figyel, amikor mi mondjuk a magunkét (legyen akár az ő témájáról szó), hogy elfogadva a beszélgetés uralmiviszonyait, passzív rezisztanciával néha egymáshoz szólunk, csöndben, a nagymonológ hátterében, aztán visszakérdünk önválasztott vezetőnk utolsó passzusaira, hogy az új lendületet véve átsikoljon a gyanún, mely szerint nem tudjuk, éppen hol tart.
Marci olyasmi, mint én.  Abban érzem azonosságunkat, hogy indokolatlanul visszahúzódó tud lenni, és kiállása ellenére van benne valamilyen feminim bizonytalanság, ami főleg nőkkel szemben tűnik fel. Miért nem támaszkodik szilárdabb alapon ennek a helyes srácnak az egója? Miért nem érzem azt, hogy csodálja magát, legalább annyira, mint Gábor? Holott az intelektuális visszafogottságával sokkal izgalmasabb számomra, mint a folyton első helyért küzdő gyerekkori barátom, az alfa, aki 30 évesen bringázás közben megkérdezi, hogy ki indul elsőnek, és ilyesztő mosollyal ránkförmedve gurítja magát előre.
Beszarok. Azt hiszem, hogy a gyermekkori múltam felnőttjei, akikre értetlenül és félelmetes csodálattal néztem, mind ugyanannak a gyermeteg játszmának voltak, profán szereplői, amelynek mi mind a világ kezdetén, az óvodakert homokozójában.
Istent kerestük ma délelőtt a homokozóban. Egy ateista, egy panteista és egy judeo-keresztény. A Star Wars történetén keresztül. Tudom, ez idegen számodra, de annyit talán tudsz, hogy vannak a feketeruhás komoly, militáns srácok, akik technológiailag fejlett eszközökkel leuralják környezetüket, és terjeszkedés közben nézeteltérésbe kerülnek az intergalaktikus zöld-liberális-baloldali párt katonáival, akik parasztgúnyába bú't Mátyás királyok egytől egyig. Na ezek fénykarddal belezik ki egymást, néhány szerencsés, vagy ha úgy tetszik, kiválasztott, meg gördíti tovább a galaktikus ponyvaregény Göncölszekerét.
Ki a rossz? - vetült fel. Hiszen mind, egy bizonyos hatalom törekvéseinek szolgálatában, gyilkosok. Ki a jó gyilkos? Mitől lesz szentebb a Jedi-k törekvése? Az nem csak egy változat az igazságra? A leölt Sit-ek árváinak ki viseli gondját? Ki bíztatja, kárpótolja a gyászruhás katonák özvegyeit? Ki gátolja meg, hogy újabb bosszú ne keljen az ivadékok lelkében, hogy az ne váljon újabb háború vitriolává? Ki állítja meg a bosszúk körforgását?
Gábor szerint az Univerzum rossz. Gonosz. Az erők egymás pusztulásából keletkeznek, épülnek és egymástól vettetnek el.
Én beleszúrtam villámat a bébirépába, aztán sóslében főtt tonhallal kísértem le a következő mozdulattal, Marci pedig csöndben nyalogatta le a kakaóscsiga maradványait hüvelykujjáról. Marci szerint van Isten. Reinkarnáció is van. Nem gondolná, hogy a lélek meghal. Van egy állapot a két újászületés között, amikor feldolgozod azokat az élményeket, amelyek addig magadbagyűjtöttél. Ez alapján hozod meg a döntésedet, hogy a következő életedben milyenné születsz.
Én azt hiszem, pont ilyennek szerettem volna születni. Nem akarok zseniális lenni, mert szép is lennék, meg underground is, meg kommunikatív, de valahol zárkózott, tehetséges, de a sikerekért megküzdő, egoista, de csak amennyire szükséges, mert szeretném, valóban átélni a kis sikereket, örömöket, csalódásokat. És szeretem a nőket, de úgy, ahogy senki más; távolról, pedig nagyon is belülről, mert őket jobban értem, mint a férfiakat, akik sportújságot kell olvassanak, akik megnézik a piszoár fölött, hogy ki hányadán áll, akik kiabálnak, ha mérgesek, akik megcsalnak, megbántanak, megharcolnak, megbűhődnek és végül korán halnak.
Merthogy sokáig élni is volna jó, meg hamar elengedni mindent, amit az anyagba, anyagiasságba szorult akarat birtokolni vágyik.

Most az elmúlt néhány napban ismeretlen nők iránt vágyódom. Még az alakjukat sem tudom, csak az onanizálás rövidebb-hosszabb időszakaiban tűnnek fel sok szép lány egybekomponált mozaikjaként. Ismeretlen új alakok, melyek minden porcikája valamely testi tulajdon szellemi eltulajdonítása, nappali rablásaim zsákmánya.
...NE KÍVÁND FELEBARÁTOD FELESÉGÉT! - לֹא תַחְמֹד בֵּית רֵעֶךָ

Amióta B., Gábor barátnője, Svédországan van, Gábor újra kicsit megmeríti magát az önzés mámorában. Nem nyúl idegen nőkhöz, de álmodik róluk, vágyik rájuk, és közben a törékeny lánnyal beszél Skype-on hetente többször, aki vékony hangján a hisztéria határán követeli bizonyos ciklusokban az esküt, hogy "Nem, nincsen semmilyen nő a szobában, és Igen várja haza, és Nem csinál semmi érdekeset, meg Persze, hogy nem terheli meg, sőt felfrissíti kapcsolatukat ez a kis különlét".

Aztán összeszedjük a Loewenbräu-dobozt, meg a tonhalas konzervet.
A széntabletta szedését még nem mertem feladni.
Csöndben, ropogtatva kerekeink alatt a murvát, hascsikarás nélkül a süllyedő délutánban nyugodt vagyok.
Boldog.